Fenn az ernyő, nincsen kas – üdülés a mórahalmi Elixír Hotelben

Ismeritek a címben említett mondást? Valami olyasmit jelent, mint az, hogy nem minden arany, ami fénylik. Csillogás, anélkül, hogy belbecs is állna mögötte, rátartiság, alap nélkül.
Egy olyan hotelről mesélek, ahol pontosan ezt tapasztaltam.

Sajnos fényképeket nem igazán tudtam csinálni, mert a drága nagymamám valahogy mindig bekódorgott a gép látószögébe (meg hát ki vagyok én ahhoz, hogy az amgy is kétes közízlést tovább romboljam?), ezért igyekszem annál érzékletesebben leírni mindent.

Mórahalom

Szegedtől nagyjából fél órányira található ez a város. Névét azokról az ásatásokról kapta, amelyeket Móra Ferenc végeztetett itt, múzeumigazgatósága idején.
Ezen kívül nem sok nyomot hagyott a világtörténelemben ez a település. Kedves, IMG_20170913_153418_911egyszerű alföldi kisváros, amelynek egy része a gyógyfürdő-turizmusra szerveződik. Található a környéken egy művelődési ház (az a neve, hogy Aranyszöm, amit én egy kissé erőltetettnek érzek), és egy Babamúzeum, amelynek, ha jól értettem, nincs állandó nyitvatartása, de kérésre szívesen kinyitják.
A buszpályaudvarral szemben van egy nagy piacépület, és nagyon szerettem volna végiggusztálni egy olyan igazi vidéki piacot, de sajnos még szombat reggel is csak néhány árus lézengett ott. Viszont egy köztéri ivókút vízköpőjével sikerült összebarátkoznom. 😀

Az Elixír Hotel

Olyan szállodát kerestünk, ahonnan belső átjárás van a gyógyfürdőbe, így találta Apukám az Elixír Hotelt. Vörös-sárga épület, külön bejáratos, teraszos étteremmel, és homlokzatán a három csillaggal. Bent egységes látvány fogad, minden csillog-villog, mintha sok képet láttak volna a századelő nagy szállodáiról. Számomra ez igencsak kétes ízlésre vall.
A recepciós hölgy kedvesen fogad bennünket, és a papírok kitöltése után megkapjuk a szobakártyát. Egyet. Ketten. Talán csodálkozó arcomat látva, nyomban biztosít róla, hogy ha kérjük, tud adni még egyet. Igen, kérjük. Tekintve, hogy a Nagymamámmal leszek egy szobában, más életkor, más életritmus. Ráadásul a villany is a szobakártyával működik, és ténylegesen, nem úgy, mint sok hotelben, ahol csak az a lényeg, hogy valami kellően vékony lapocska bekattintsa alul azt a kis bigyót. Szóval egy kártyával még arra se volna sok esélyünk, hogy mondjuk én sétálni menjek, míg Nagyi a fürdőben időz. Noch dazu ha még a telefonunkat is fönn hagynánk tölteni.

Fény és szappan

Hatalmas szobába értünk. Természetesen szeretem, ha van elég helyem, de ebben a szobában olyan indokolatlan holt terek voltak, hogy először azt hittem, a királyi lovardát rendezték be számunkra. Mert a berendezés királyi… Vagyis hát. Lássuk csak a budoár-sarkot: selyem(-nek látszó vászon) tapéta, ezüst (színű akrilfestékkel mázolt) keretű tükör, és egy kristály(formára fröccsöntött műanyag) lámpa. Ez utóbbi természetesen vastag vászonernyővel, ami sem a sminkelésnek, sem a jó ízlésnek nem barátja.IMG_20170917_073732_764
A világítás amúgy az egész szobában botrányos. Egyszer megpróbáltam a fürdőszobai tükörnél is sminkelni, de olyan közel kellett hajolnom a tükörhöz, hogy belefájdult a derekam. Viszont legalább még így se láttam semmit, ugyanis a tükör fölötti világítás nagyon cselesen lett elhelyezve, mert a saját szempillám a teljes arcomat leárnyékolta.
Az ágy melletti éjjeli lámpa szintén az energiatakarékosságot reklámozta. Körülbelül a könyvem talán megtaláltam a fényénél, de a betűket már nem. Az ágy fölötti spotlámpák fényét viszont az űrből is láthatják, nem hogy szegény nagymamám, aki a másik térfélen próbált volna aludni. Azonban a mennyezeten körben végig világított valami, jobban mondva fénylett, aminek semmi érdemi funkcióját nem találtuk.
Ha már a fürdőszoba remek világításáról szót ejtettem, hadd említsem meg a szappant is. Ami nem volt. A mosdó mellett ott árválkodott a falra szerelt szappankinyomó, üresen. Első nap, bevallom, elfelejtettem szólni, hogy töltsék fel, meg hát, gondoltam, biztos elfelejtették, van ez így. Aztán ahogy teltek a napok, már elkezdtem szinte sportként tekinteni rá, hogy egyáltalán feltöltik-e valamikor.
Ha szappan egy csepp se, de wc-papír tartó viszont kettő is volt. Egy wc-hez. Szépen egymás mellett a kettő, gondolom arra az esetre, ha a vendég páros egyik tagja elölről, míg másikuk hátulról szereti tekerni a wc-papírt. Ám hiába e gondos előrelátás, mivel két tekercs papír is elfogy egyszer. Na, arról viszont szóltunk a portán, hiszen úti miniszappan mindig van Nagyinál, de ki hallott már úti minivécépapírról? És akkor, mintha csak a papírral való árukapcsolás mozdította volna meg a lelküket: feltöltötték a szappantartót.
Amiről első estére kiderült, hogy csöpög. Nem kicsit. Persze van ilyen, és ebben az esetben megbocsátható is, ha nem töltik fel. Hanem mondjuk odanyomnak egy szépen cizellált “Sorry!”-t, és egy csomag teszkó-gazdaságos szappant. Például. Vagy valami, vagy bármi. De ennek a szappan-operának azonban csak a bánatos csöpögés lett a vége, ahogy a szappantartó siratta önnön kálváriáját.

Zajok és szagok

A gyéren megvilágított díszlovardában zajló szappancsöpögés élményét pedig átszőtte valami kalapáló dübögés. Valami elképesztő, agyig hatoló zaj, úgy kábé reggeltől estig. mint később kiderült, az agyverő zaj forrása: a konyha volt. Klopfoltak. Egész nap klopfoltak. Egész-álló-nap!
Mindemellett a szobánk kies panorámája egy másik hotel konyhájának szervizudvarára nyílt. A hajnalban érkező élelmiszer-szállíó kamionos pedig a fejébe vette, hogy vadhúst csakis vadul szabad átadni a konyhásoknak, ezért nem csak berregett és dudált, de legalább a ládákat is a földhöz csapdosta. Csak remélni merem, hogy nem ezzel a remek módszerrel próbálták konyhakésszé varázsolni Bambit.
Ez a szobabeosztás viszont segítségünkre volt abban, hogy eldönthessük: nem szeretnénk a szomszédéknál étkezni. Igencsak komolyan vették Móra örökét, és csakis a magyar konyhának hódoltak. Hozzá kell tenni, hogy Nagyim is és én is levegőmániásak vagyunk, inkább legyen rajtunk több réteg pizsama és takaró, de az ablakot még a kopogós mínuszokban is nyitva kell hagyni. Vagyis kellett volna. Jó lett volna, de… Sajnos annál, ha olajban sülő tojás szagára ébredhet az ember, csak az a plasztikusabb öröm, ha olajban sülő hagymás tojás szaga kúszik az ágyunk felé.

Azért jó is volt

IMG_20170916_192001_980Na, de hogy írjak valami jót is: a mi szállodánk konyhája isteni volt. Előre jeleztük, hogy lisztérzékeny vagyok, és a rokonszenves szőke felszolgáló lány (mint később megtudtam: Kata) rögtön mutatta is, hogy a büfévacsora kínálatából mit ehetek, és mit nem. Biztosított róla, hogy ha valamelyik este nem találnék a kedvemre való falatot, bármikor szívesen sütnek nekem egy szelet csirkemellet. IMG_20170916_114500_513Desszertnek gluténmentes süteményeket, reggelire pedig gluténmentes zsömlét rendeltek nekem. Amikor pedig nem érkezett meg időre a zsömlém, Kata személyesen vette a fáradságot, hogy kimenjen a boltba rizsszeletért.
Felséges volt a limonádéjuk is. Bár a csicsásan unpraktikus szívószálról leszoktatnám őket, de bőségesen jutott bele narancs- és citromszelet.
Az egyik legjobb emlékem ebből az öt napból, amit ott töltöttünk, az a napsütéses délután marad, amit az étterem teraszán töltöttem egy nagy kancsó limonádé társaságában, az októberi bullet journalomat rajzolgatva.

Ja, és a fürdő

Mert a fürdő is jó volt persze, viszont ez még annyira sem a szálloda érdeme, mint az étterem.
Ugyanis egy érdekes megoldással a környék összes szállodája egy nagy körben épült föl, középre véve a Szent Erzsébet Gyógyfürdőt. (A mellékelt tábla Anyukám kedvence volt. Isten szeme mindent lát — de néha a beosztottakkal dolgoztat :D)
A fürdő vize jódban és hidrogén-karbonátban gazdag, ezért fura, könnyed, kicsit lebegős érzés benne lubickolni, de az én amúgy is gyengécske körmeim közül kettő is elvásott a víz összetevői miatt.
IMG_20170913_102619_433A huszonegy medence között mindenki találhat kedvére valót, a babapancsitól kezdve a hűvösebb úszómedencétől a levesnek való melegségű gyógyvízig. Még valami csúszda is van, meg élménymedence (meg egy csomó szerb, aki valamiért azt gondolja, hogy a sodrófolyosó arra való, hogy ácsorogjanak a közepén). Jó sok napozópadot és -széket állítottak föl, külön fogasokat a fürdőköpenyeknek, és persze megtalálhatóak a különféle élelmiszeres bódék is, akár sült halra, akár remek kézműves fagyira éhezne az ember.

Konklúzió

Mert konklúzió mindig kell. Szóval, azt javaslom, ha arra visz az utatok, menjetek be Mórahalomra. Fürödjetek egy nagyot (a fürdőnek természetesen önálló bejárata is van, nem csak a szállodák felől közelíthető meg), egyetek egy rétest, mert a mórahalmi rétesmanufaktúra világhírű, ebédeljetek meg az Elixír teraszán (ne felejtsetek el limonádét is kérni az ebédhez!), aztán amint sötétedni kezd, sipirc onnan, nehogy ebben a csillámos csapdában érjen benneteket az éjszaka!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s