Yankee Candle őszi illatok

20160920_083038

Aki ismer, tudja, hogy az orrom a legfontosabb érzékszervem, így hát persze, hogy az illatgyertyáknak is nagy rajongója vagyok. Az ősz pedig a legkedvesebb időszakom, ezért különösen vártam már a Yankee Candle őszi illatkollekcióját, amely a Harvest time, azaz Szüretidő nevet viseli. Tarts® formájában próbáltam ki őket. A véleményem, tapasztalatom olvasható alább.

Olvasás folytatása

Reklámok

Otthonszépítő: Illatmustra

Mielőtt belekezdek ebbe a véleményezésbe, el kell mondanom magamról egy kis információt. Érdemes tudnotok, hogy nekem a legfontosabb érzékszervem az orrom. Ha a szaglásomra hallgatok, általában nem érhet nagy baj. Ezért nagyon sokáig ódzkodtam is az illatgyertyák használatától (őszintén szólva ráadásul valamiért azt gondoltam, hogy Balázs nem is bírja őket elviselni, pedig nem így van). Hiszen minden embernek, minden lakásnak és a benne élő családnak megvan a saját, csak rá jellemző illata, ami olyan egyedi, mint az ujjlenyomat. Éppen ezért fontos tudnotok, hogy otthon, a lakásban meggyújtva soha nem az illatot fogjátok kapni, amit az üzletben szagoltatok, hiszen ahogy ég a gyertya, a belőle felszabaduló illatrészecskék összevegyülnek az otthonotok illatával, és sajátos illatkombinációt hoznak létre.
De térjünk vissza az én kezdeti ellenérzésemhez, és hogy miként léptem túl rajta. Hiszen hát parfümöt is használok (így győzködtem magam), és azzal együtt alakítom ki a személyes illatomból az aznapi hangulatomnak megfelelő illatot. Miért ne tehetném ugyanezt az otthonommal is? Így tehát “megadtam magam” ennek a divatnak, és én is belevetettem magam a gyertyák világába.

Amint azt látni fogjátok, az ízlésem, ahogy a parfümválasztásnál is, itt is nehezen tudtam letérni egy csapásvonalról, a legtöbb gyertya, amit kipróbáltam, hasonló illatvilágot tükröz.

Lássuk is őket.

Olvasás folytatása